LÍVIA
Még rügyekben aludt a lomb,
Havas könnyeket sírt a domb,
Mikor száguldott autónk
Toronto röptere felé.
Magunk se tudtuk kit várunk,
A fényképed nem volt nálunk,
De annyit mindketten tudtunk,
Hogy fiatal vagy és csinos.
A kijáratnál tömeg állt,
Mindenki valakire várt,
Sokan örömükben sírtak,
Örömkönnyeik potyogtak.
Kezemben egy papírlappal:
"Lívia" szó felirattal
Vártunk téged türelemmel;
Vártuk, hogy majd jelentkezel
S végül ott álltál előttünk,
Megcsókoltunk, megöleltünk,
S egy röpke pillanat alatt
Életednek része lettünk.
2000. október 17.
Delhi, Ontario
KISCICÁD
Mikor láttam kiscicád fényképét,
Amit a nővéred küldött neked,
Gondoltam, hogy a szüli napodra
Egy parányi mackót veszek.
Fehér mackót sehol sem találtunk,
Csak egy mókus nagyságnyi egeret,
De gondold azt, hogy e Miki egér
Téged hűséges cicusként szeret.
Tedd az ágyadra, és ha lefekszel
Öleld magadhoz mindkét kezeddel;
Szorítsd meg, mintha kiscicád volna,
Vele alhatsz, nincsen benne bolha.
2000. október 18.
Delhi, Ontario
(A nővéred levele október 16-án jött)
NEVED
Nevednek kellemes íze van: Lívia.
Kóstolgatom kora reggel és éjszaka,
Nyelvem és torkom zamatával van tele.
Neved fülembe cseng, mint az estharangszó,
Andalító, áhítatra hívogató;
Meleg hang, mit felém hoz a puszták szele.
Neved robogó gyorsvonatként zakatol,
Mögötted lévő távolságokról dalol,
És mesél nehéz napokról, s örömről.
Neved, mint őserdők dobja, bennem zenél,
Hangjára szívem felgyorsul és táncra kél;
Börtönbe csukott rabként dobog, dörömböl.
Neved olyan, mint egy kertben a liliom,
Minden betűje lágy, selymes virágszirom,
Elbódít és elkábít bűvös illata.
Neved egy csörgedező patak is nekem
Friss forrásvizével kíséri életem,
És egyre csobogja: Lívia, Lívia.
2000. október 25.
Delhi, Ontario
KELL EGY SZÓ
Kell egy szó, egy biztató szó,
amitől újjászületik
bennem a remény.
Kell egy szó, bátorító szó,
amivel tovább megyek én.
Kell egy szó, mitől jobb leszek,
mitől olyat is tehetek,
amire nincs is erőm.
Kell egy szó, lelkesítő szó,
mi átformálja bensőm.
De körülöttem csend honol,
a némaságban nem hallok
egyetlen hangot sem.
Ebben a nagy csendességben
szólj hozzám, Istenem!
2000. október 29.
Delhi, Ontario
EGY JUHARLEVÉL
Távoli hegyekre már havat hint a tél,
S a kertünkben nótát fütyül az őszi szél.
A dér csókkal köszönti a fákat,
És kedvesen megsimogat minden ágat.
Vérbelábadt szemmel néz egy juharlevél,
Egyedül maradt a fán október végén.
Fonnyadt virágokat arat az enyészet,
Letapossa a dús füvet a végzet.
Istenem! Milyen mulandó ez az élet:
A tegnapi virágzás semmivé lett.
Lelkemben tegnap még forrón lángolt a nyár,
S ma rám is az elmúlás hintaja vár.
Beülök csendben, hogy messze, messze menjek,
Drága kedveseim néktek búcsút intek.
Ne sirassatok, ha nem láttok már többé,
Mert senki sem marad e földön örökké.
2000. október 29.
Delhi, Ontario
AZ ELSŐ HÓESÉS
Nagy pelyhekben hullott a hó,
és mint egy fehér takaró
betakarta udvarunkat,
befestette a házakat.
A konyha ablakon át néztem:
fehér lett a rét egészen.
Mint sok szállongó pillangó
balra, jobbra táncolt a hó.
A szél fújta a tánczenét,
az ég is lehunyta szemét,
úgy hallgatta mit mond a szél,
azt súgta: közeleg a tél.
Ahogy a pelyheket nézem
eszembe jutottál nékem.
Látod-e az első havat?
Esik-e ablakod alatt?
Mint egy festmény az első hó,
az emléke maradandó,
de nélküled nem olyan szép,
nekem csak egy fagyos emlék.
2000. november 18.
Delhi, Ontario
BIZTATÓ
Ne félj ha kél a hold,
S ellep a szürkület,
És sötétek lesznek
Ott fenn a fellegek.
Ne félj az árnyéktól,
Ha az ég feketül,
Van ki veled lesz majd,
Nem maradsz egyedül.
Ne félj elindulni,
Új utat keresni,
Ott leszek veled majd,
Ha nem lesz ott senki.
Elindulok veled
Vészen és viharon,
Biztatón kinyújtom
Segélyedre karom.
Kapaszkodj csak belém,
Jó kezekben leszel,
Elkísérlek addig,
Amíg megérkezel.
2000. november 20.
Delhi, Ontario
|
