Lekció: Lukács 24:13-35, Textus: János 20:21b "Ahogyan elküldött engem az Atya, én is elküldelek titeket."

Leckénkben két árvának látszó tanítványt látunk, akik hazafelé ballagtak egy nagy csalódás után. Heteket, hónapokat, éveket töltöttek el Jézussal, és most minden véget ért. Mesterüket megfeszítették és meghalt. Amint magunk elé képzeljük õket, érezzük, hogy a tanítványok látván láttak, de nem ismertek, hallván hallottak, de nem értettek. Amíg Jézus közöttük volt, addig az Úr varázsa alatt éltek, de most Jézus egyszerû halandóvá vált szemükben, akit bûnözõként keresztre feszítettek. Amint az emmauszi úton haladtak a tanítványok az elmúlt napok eseményeirõl beszélgettek. Gondolataikba merülve nem vették észre, hogy Jézus melléjük szegõdött. Szóba eredtek vele, de nem ismerték meg. Szomorúak, lehangoltak voltak, és ebben az emocionális helyzetben látásuk és felfogásuk korlátozott volt.

A két tanítvány úgy érezhette magát, mint azok akik várnak egy királyra, hogy köszöntsék, és a király nem érkezik meg. Próbáljuk magunk elé képzelni õket, amint fájdalommal a szívükben ballagnak az országúton. A Messiás fogadására jöttek, akit elfogott a csõcselék és megfeszített. És ha valóban Õ az volt, akinek mondta magát, akkor Isten biztosan megszabadította volna a haláltól, és szétszórta volna a gonosz szándékú tömeget. De meghalt.

Nehezen tudjuk elképzelni hogyan lehetséges Jézussal menni és nem ismerni Õt. Azt hiszem azért volt lehetséges, mert az elvárásaik rossz kerékvágásba terelõdtek. Vannak, akik úgy próbálták a mai történetet megmagyarázni, hogy a tanítványokat a nap elvakította, vagy úgy, hogy Jézusnak valami eltakarta a fejét. Figyelembe kell venni, hogy a tanítványok még akkor sem ismerték meg, amikor az írásokat magyarázta nekik. Nem tudták felfogni annak a lehetõségét, hogy Jézus közöttük megjelenjen. Csak idõvel ébredtek rá, a kenyér megtörésekor, hogy Jézus közöttük volt. A szemük csak akkor nyílt meg, amikor megtörték a kenyeret. Nekünk is néha csak akkor nyílik meg a szemünk, amikor az úrasztala körül állva magunkhoz vesszük az úrvacsora elemeit. Az Úr jelenlétét néha csak ebben a szeretetközösségben érezzük. Vannak közöttünk olyanok is, akiknek a kenyér megtörése csak ceremónia, és nem az Úr jelenlétének kinyilatkoztatása. Nem ítélünk meg senkit a meglátása, vagy a meg nem látása miatt, hiszen az elsõ tanítványok Jézus közelében sem ismerték fel a Mestert.

Megkérdezhetjük most, hogy mit jelent a 21. század emberének a mai lecke? A tudomány és technikai fejlõdés világában élünk, és ebben a modern idõszakban hogy reagálhatunk arra a hírre, hogy Jézus feltámadt. Gondolom a hír soknak hihetetlen, amint hihetetlen volt azoknak is, akik Jézus közelében éltek.

Meg kell látnunk, hogy Jézus még akkor sem vált valósággá a tanítványok számára, amikor Jézus az írásokat magyarázta nekik. Ha a Jézus tanítása nem volt elég, akkor hogy lehetne elég az én igehirdetésem? Csak akkor ismerték fel a Mestert, amikor megtörte a kenyeret. Talán a mi esetünkben is elõfordul, hogy az igehirdetés, az evangélium nem nyitja meg szemünket és értelmünket, de Isten áldása folyamán, amikor megtörjük a kenyeret és magunkhoz vesszük a poharat, akkor egyszerre felismerjük az úrvacsorában a feltámadott Krisztust.

Amikor angolul tanultam elõfordult gyakran, hogy bizonyos szavakat hallottam, de évek teltek el, amíg elõvettem a szótárt és megnéztem az igazi jelentésüket. Gyakran elgondolkoztam, hogy hol rejtõztek ezek a szavak. Néha úgy tûntek fel, hogy sohasem hallottam õket. Eltelik egy idõ, amíg bizonyos dolgokat felfogunk és megértünk. A hitbeli élet is ilyen. Valamit talán többször halottunk, de csak hónapok vagy évek múlva szerzünk róla tudomást, és akkor mintha valami világosság derült volna ránk, felismertük a valót.

A látás hasznosabb, mint a hallás. Tudásunk 85 százaléka látásból ered. Az emmauszi országúton a két tanítvány hallotta Jézus szavait, de elhomályosodott a hitbeli látásuk a nagypénteki események zûrzavarában. Isten nem használ audiovizuális berendezéseket az egyházi életünkben. Eljövünk a templomba és halljuk az evangélium üzenetét, de nem mindig értjük meg az Úr üzenetét, nem mindig érezzük a feltámadott Krisztus jelenlétét. Amikor Jézust valóban felismerjük, akkor a küldetésünk is nyilvánvalóvá válik elõttünk: "Ahogy elküldött az Atya én is elküldelek titeket."

Valaki rendszeresen olvassa a Bibliát, de nem kap garanciát arra, hogy közelebb fog Istenhez vagy Jézushoz kerülni. Ha valaki úgy tekint a szentírásra, mint egy történelem könyvre, és nem a lélek irányításával olvassa, akkor nem kerül az egyén közelebb a feltámadott Krisztushoz. Amikor kezdjük érezni a Krisztus lelkületét és vágyat érzünk arra, hogy tanúbizonyságot tegyünk Õróla, akkor egy keresztyénebb élethez közeledünk. A vallásunkban az úrvacsorát nem osszuk ki minden vasárnap annak reményében, hogy nem válik egy szokássá az életünkben, hanem azokon a ritka ünnepeken, amikor az úrasztala körül találkozunk közösséget találunk Krisztussal, mint a tanítványok esetében is történt, amikor felismerték Jézust a kenyér megtörésekor.

Valaki talán kegyesen gyakorolja atyái szokásait, ám nem biztos, hogy a kenyér és a pohár magához vételekor megjelenik neki a feltámadott Krisztus. Ha valaki csak abban látja az úrvacsora értelmét, hogy a régi szokásokhoz hû marad, akkor nem biztos, hogy megérti a Jézus szeretetközösségének mély értelmét. Kell, hogy a feltámadott Krisztus bennünk lakozzon, Kell, hogy készek legyünk tanúbizonyságot tenni, keresztyén módon cselekedni, reagálni a húsvéti örömüzenetre.

A keresztyénség nem olyan, mint egy televízió program, aminek csupán nézõi vagyunk. A keresztyén vallás szolgálatot, cselekedetet igényel tõlünk. Ha valami bûnesetnek a kibontakozását látjuk a televízión, akkor nem hívjuk a rendõrséget, vagy a televízió állomást a bûneset megakadályozására. Csak megnézzük a programot és továbbmegyünk. De a mindennapi életben nem lehet egyszerûen továbbmenni. Reagálni kell az eseményekre. A hívõnek nem lehet a húsvéti üzenetet meghallgatni reagálás nélkül, amikor Jézus tanítványokként küld ki bennünket a nagy világba.

Amikor Jézus magyarázta az írásokat a tanítványoknak az emmauszi országúton, akkor nem értették teljesen. Nekünk is sokszor szól az Ige, és bár figyelmesen hallgatunk, nem értünk meg mindent. Figyelmesen nézünk, de nem látunk meg mindent. A tanítványok csak a kenyér megtörésében ismerték fel Mesterüket.

Ma, amint húsvéti ünnepet ülünk nem mindenki érzi az Úr jelenlétét. Néha még az értelem sem elégséges. Szükséges az odaadás, az elkötelezettség. Szükséges a keresztyén cselekedet. Szükséges a küldetés. Élnünk és hirdetnünk kell a Krisztus evangéliumát. Az életünkkel kell megmutatni, hogy felismerjük a feltámadott Krisztust, és pozitívan reagálunk a hívására.

Nem elég csak hallgatni Isten igéjét, személyesen is kell találkoznunk a feltámadott Krisztussal, és megismerni Õt nemcsak a kenyér megtörésében, hanem a szenvedõ embertársainkban is. Adja az egek Ura, hogy az áldott húsvéti idõszakban felismerjük a körünkben lévõ feltámadott Megváltót. Ámen.

HÚSVÉTI IMA

Életünknek Ura és alkotója! Áldunk és magasztalunk Téged, hogy nem hagytad Jézus Krisztust elporladni a sírban, hanem a feltámadása által legyõzted a koporsó hatalmát és elhoztad számunkra a megváltás reménységét. Egyszülött Fiad által elvezettél minket az örökélethez. Õ rajta keresztül bizonyossá tettél az üdvösség ígéretérõl.

Örök Isten! Lelked gyõzelmének napján a halálból új életet, új világosságot teremtettél a második Ádámon keresztül, és az elsõ Ember bûneinek eltörlésérõl, megbocsátásáról bizonyságot tettél a feltámadott Krisztus által. Öröm nap ez, mert a Megváltónkkal újjászülethetünk és egy lelkiekben gazdagabb életet kezdhetünk.

Fogadd imánkat, amint köszönetet mondunk a feltámadás ajándékáért, és azért, hogy az éjszaka sötétségébõl elvezettél bennünket a hajnal fényéhez. Elûzted a halálfélelmünket, és Jézus példájával megtanítottál arra, hogy ne féljünk az üres sírgödröktõl, mert Te nemcsak a semmibõl tudsz világot alkotni, hanem a halálból is tudsz életet teremteni.

Add, hogy a Téged magasztaló hálaadásunk átjárja szívünket nemcsak, amikor a szent Fiad vendégségében részt veszünk, hanem az ünnepeken túl is. A feltámadás testet, lelket átformáló erejébõl adj arra az idõre is, amikor szembe kell néznünk az élet bûneivel és csábításaival. Adj lelki táplálékot nemcsak az örök életre, hanem arra is, hogy már e jelenvaló gonosz világban is Néked tetszõ módon tudjunk élni. Egyesíts minket Krisztus feltámadásának lelkületében, hogy békességben, egyetértésben, megbocsátó szeretetben végezhessük el szolgálatunkat, és a feltámadott Krisztus tanúi lehessünk. Ámen.

IMA

Urunk, Istenünk! Áldunk és dicsõítünk Téged mert a szent Fiad vérével megváltottál minket, és feltámadásával elvezettél minket az örök élethez. A halál fullánkját kihúzva Jézus testébl, bizonyossá tettél minket üdvösségünkrõl. Megerõsítettél bennünket hitünkben, amikor megmutattad a bûneink feletti gyõzelem lehetõségeit Krisztusban. Köszönjük Jézus megváltó munkáját.

Mennyei Atyánk! Úgy, ahogy megtöltötted a Jézust követõk lelkét erõvel, és az Anyaszentegyház híveit lelkesedéssel, ugyanúgy add meg nekünk is azt a felemelõ, boldog érzést, ami Húsvétot a hit ünnepévé teszi. Add, hogy a feltámadás öröme átjárja életünket és újjászülethessünk Krisztusban. Tégy bennünket hû szolgájává Megváltónknak, aki a bûnnek és a halálnak fogságából ingyen kegyelembõl kiszabadított bennünket.

Megvalljuk, Atyánk, hogy a világ kívánságai annyira lekötik figyelmünket és erõnket, hogy nem szakítunk elég idõt arra, hogy üdvösségünk létfontosságú dolgaival törõdjünk. Elrepülnek felettünk az évek, és egyszer csak arra ébredünk, hogy a testünk meggyengült és porból lett életünk hamuvá lesz. Mindazok a földi javak, amiket összegyûjtöttünk hiábavalókká válnak a mulandóságban, ha lelkünkrõl és a Te országodról elfelejtkezünk. Figyelmeztess arra, hogy mindenek felett a Te országodat keressük, és akkor minden megadatik nekünk. Jóban és rosszban a húsvéti feltámadás biztató ígéretével irányítsd életünket, hogy az örök élet és üdvösség reményében szolgálhassunk Téged itt a földön és a mennyben is. Ámen.